2014. június 27., péntek

Málna-kóstolás

Ma egy új étellel ismerkedtek meg a nyuszikáim. :) A málnával.
Bubitól arra számítottam, hogy egyből kezdi enni, de tévedtem( persze nekem nem baj, én se szeretek mindent). Megszagolta, majd elvonult, inkább tápot ropogtatott. Betettem a táljába és elmentem pár percre, mire visszaértem, egy falat málna nem volt. :D
Nyuszifülem pedig meg se nézte, nem is volt rá kíváncsi, hogy mit adok neki. Ott hagytam, lehet, hogy reggelre nyoma sem lesz. Bár ez nem valószínű, Nyuszifült ismerve... De az biztos, hogy nem ez lesz a kedvencük.
 Hami már evett málnát, ő szívesen fogadta. :) A forgács egy kicsit rózsaszín lett utána, sajnos nem fotóztam le.

2014. június 26., csütörtök

Első bejegyzés :)

Úgy döntöttem, fogok írni egy blogot az én kis kedvenceimről, akiket most bemutatok:
 Nyuszifül egy törpenyuszi, ő az első saját háziállatom. Kb. 6 éves és szeret lustálkodni, gyakran szénát rágcsál, miközben  kényelmesen elnyúlik a földön. :) Illetve szereti a kinti izgalmas dolgokat is figyelgetni. Nem kedveli a simogatást, inkább magának való nyúl. Rossz kedvében harap, morog is, a zöld tálkáját pedig minden nap kiborítja. :D  Ám a nasiknak nem tud ellenállni.
Ezzel ellentétben Bubi nagyon kis barátságos, aki szereti az embereket. Közel 2 éve, és fiú (bak:))mint, Nyuszifül. Ő imádja a jó ropogós zöldségeket és az édes gyümölcsöket is. Meg persze rágcsálni is nagyon szeret. Sokat szaladgál, mindig jó formában van. :) De a nyári nagy melegben ő is csak hűsölni tud.
 Pár szót mondanék Hamiról is:  Dzsungáriai törpehöri, akinek a szőre korom fekete, kisebb fehér részekkel. Harapós a kicsike, de hát Ő ilyen. :-) Még elég fiatal, február végén született. Nevéhez illően számára sokat jelent a hasa, szotyit mindig kérne. Viszont, ha vidám, akkor a kezemben is vígan elüldögél.

                                                             Kép Róluk

                                                              Nyuszifül......

 


.....és Bubi, eredeti nevén Buborék




Hami egyik legcukibb képe :-)